Alsó-Bodrogköz Kollégium címmel jelent meg az a kötet, melyben negyvenhét kutató a térség huszonkét települését térképezte fel Alsóbereckitől Zemplénagárdig. Pácinban dr. Bertók Rózsa, Bécsi Zsófia, Cséplő Márk és dr. Pusztafalvi Henriette gyűjtött anyagokat és készített interjúkat a községünket bemutató fejezethez. Röviden felidézik Pácin és benne a Mágocsy kastély történetét, megemlítik a Pácinhoz kötődő híres személyiségeket, köztük Nagy Attila színművészt, Farkas Bertalan űrhajóst, írnak az egyházközösségekről, az óvodáról, az általános iskoláról, a Bárókertről, közösségi eseményeinkről is.

A pácini megszólalók között van Cs.Tóth József, aki arról mesélt, hogy a kemencézés a közösség összetartó erejét jelentette a falu életében, a hagyományos helyi recepteket is elárulta a kötet Pácinról szóló fejezetéhez. Bodnár József a gyógynövénykertészetben kalauzolta a kutatókat, Séra Sándorné Jolánka néni a gyógyteáit mutatta be, Szabó Istvánné Erzsike a csipketerítő-gyűjteményét. Kontra Miklósné Margit nénitől testvéréről, a Miskolcon élő Bari Gáborról közölt életrajzi adatokat, Csillik Istvánné Erzsike az Idősek Napközi Otthonának kórusát mutatta be. A községünkről szóló fejezet végén csúf- és ragadványneveket sorolnak a szerzők, megmagyarázva, hogy a sok Séra, Czinke, Titkó, Szabó, Balla, Nagy, Sütő stb. családnév között valahogyan különbséget kellett tenni, így születtek a ragadvány- és csúfnevek Pácinban is, köztük az Aludttej, Fagyos, Hagymás, Kancsó, Gáró, Paszuly, Bűrös, Hívő Berti, Félnyóc és a többi…

Az Alsó-Bodrogköz Kollégium című kötet mindenki számára hozzáférhető a Czinke Ferenc Faluház könyvtárában.

 

"Láttam egy kilencvenhat éves disc jockey-t színpadon dolgozni. Baseball sapkában, terjedelmes és trendi fülessel a fején, s olyan, kisebb kofferrel felérő, hordozható rádiósmagnóval, minőt annak idején az utcai break táncosok használtak díszletként és hangfalként is persze. DJ Irén ezúttal nem brékelt, ebben a korban ez már igazi csodának számítana, inkább rappelt az említett jelmezben, ami azért ugyancsak felér egy kisebb csodával. DJ Irén színpadi létezése sok minden másról is szól."

Hírek

A Mágocsy Kastély és...  Mágocsy Kastély A falu legfőbb nevezetessége a középkorú...
Környezetünk Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák...
Címerünk Pácin címerét Prof. Czinke Ferenc tervezte “gyökerei t...