Községünk híres szülöttjének, Nagy Attila színművész (1933-1992) emlékét ápolva szépolvasási versenyt rendeztünk.

A színész február 12-én lett volna nyolcvanhat éves, s ebből az alkalomból szerveztük meg a Nagy Attila Szépolvasási Versenyt. A Pácini Általános Iskola harminckét tanulója három korcsoportban indult. A feladat az volt, hogy minél szebben olvassák fel a közönség és a zsűri előtt Szabó Magda Abigél című regényének azt a részletét kellett felolvasniuk, melyben Vitay tábornok elbúcsúzik lányától, Vitay Georginától. Nagy Attila játszotta ugyanis a regényből 1978-ban készült tévéfilmsorozatban Vitay tábornokot. A legszebben olvasó versenyzőket a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár könyvajándékával jutalmazták. A verseny különlegessége volt, hogy a versenyző diákok titkos szavazással döntöttek arról, melyik diáktársukat tartották a legjobbnak.

Az eredmények:

Különdíjas: Paronai Botond

 2-3 osztály:  I. Telek Kiara Jázmin

                   II.  Gacsó István

                   III.  Gombos Vendel Vencel

                   Különdíj a gyerekek szavazata alapján: Mészáros Dorottya

4-5 osztály: I. Mészáros Boglárka

                 II.  Oláh Réka

                  III. Aranyosi Lívia

                  Különdíj a gyerekek szavazata alapján: Nagy Lilien Virág

6-8 osztály: I. Szabó Bianka Lilia

                 II. Lakatos Richárd

                  III. Magyar Flóra

                  Különdíj a gyerekek szavazata alapján: Góré Roland Zakariás