Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák határ közvetlen közelében található. Sátoraljaújhely, Sárospatak, Kisvárda, Királyhelmec (Szlovákia) városok által határolt négyszög közepén helyezkedik el, körülbelül 20-30 kilométeres távolságra az említett városoktól.

A Bodrogközt egykor örökös víz, mocsár, láp borította. A Bodrogtól a Tiszáig terjedő nagy térséget nyíltvizű tavak, nádasok, fűzfaligetek, tölgyesek tarkázták. A kiemelkedő homokdombokat ölelték körül a kisebb-nagyobb erek, folyások. Ezeken, aki a hajót ügyesen kezelte és az útvesztőkben otthonosan mozgott, a Bodrogtól a Tiszáig is eljuthatott.

A gerindeket körülvevő vizek nemcsak elválasztottak, nemcsak a közlekedést nehezítették, hanem kitűnő védelmül szolgáltak a hirtelen jövő támadások ellen. Érthető tehát, ha honfoglaló őseink, amint azt Anonymus írja, ezen a tájon szívesen telepedtek meg. "Árpád vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a Bodrog közé esik Ugocsáig, minden lakójával együtt elfoglalta. (…) Mialatt több napon át ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és Bodrog folyam, s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették."

Hírek

A Mágocsy Kastély és...  Mágocsy Kastély A falu legfőbb nevezetessége a középkorú...
Környezetünk Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák...
Címerünk Pácin címerét Prof. Czinke Ferenc tervezte “gyökerei t...